Lassan véget ér az idei fesztivál szezon is, és azt hiszem kijelenthetem, az előző évekhez hasonlóan minden jól ment, és egy-két apró bosszantó tényezőt figyelmen kívül hagyva, megérte pénztárcánk tartalmát különféle feszteken elszórni.
Az idei Sziget Fesztivál, mondjon bárki bármit, hasonlóan nagyot ütött, és ha már az odalátogató kifizette a valóban borsos árakat, akkor annak megfelelő programkínálatot kap. Mert a szolgáltatások minőségébe, a szervezés logikájába milliónyi ponton bele lehet kötni, és ebben is egységes az összes hazai fesztivál, ez, azt hiszem, tagadhatatlan.
Viszont a program az igenis erős volt, ha csak a nagyszínpadot nézem, már akkor is.
A nulladik nap LGT maratonja, a nagyszabású 4 órás koncert eloszlatott minden kételyt, és kitűnő kiindulópontja volt az egész hétnek.
Az első napon a nagyszínpadon csupán Manu Chao-t láttam. Nagyon vártam ezt a koncertet is, és a körülöttem tomboló hatalmas tömegen egyértelműen látszott, hogy azt kapják, amit vártak. Engem kivéve. Számomra hatalmas csalódás volt; a világ egyik legsikeresebb és legtöbbet kereső zenésze egy tök unalmas, monoton koncertet adott... A ritmus szekció szinte végig ugyanazt játszotta. Mindezt tetőzte két áramszünet is, persze ezekért sem a szervezők, sem az előadók nem okolhatóak.
A második napon Gentleman-ről lemaradtam, de bevallom őszintén cseppet sem bánom; az utolsó szám erejéig ott voltam, elég is volt annyi. Az Úriembert követő vadonatúj, egylemezes formáció, a The Good, The Bad & The Queen viszont nagyon tetszett. Amint meghallottam, hogy ezen zenekar Damon Albarn (Blur, Gorillaz) új projektje, rögtön beszereztem self-titled korongjukat. Az albumot és egyben a koncertet is indító History Song már megadta a hangulatot, és a csapat egyenletesen tartotta azt a koncert csúcspontját alkotó melodika-szólóig. A zenekar dobosa egyébként nem más, mint Fela Kuti dobosa, Tony Allen, a basszer pedig a Clash veteránja, Paul Simonon!
A pénteki napot a Gogol Bordello koncertje alapozta meg. A különleges formáció tényleg újszerű dolgot alkotott, és profi performansz volt, de annyira nem taglózott le. A szupersztár Pink koncertje alatt természetesen messzire elkerültem a nagyszínpadot, de csak annyira, hogy még időben visszaérjek a fél tízkor kezdő legenda, a Madness koncertjére. A 70-es években alakul ska/2tone/humor (és ki tudja még mi) zenekar sokszori újjáalakulása után is hatalmasat játszott, még most is élénken előttem van a kép ahogy belép a csapat és belekezdenek a One Step Beyond című zseniális felvételükbe.
Szombaton a várva várt Nine Inch Nails koncertje volt soron, természetesen ez is a főműsoridőben. A brilliáns színpadkép hihetetlenül nagyot dobott a koncerten, Trent-ék kitettek magukért, jól szólt az összes klasszikus (Closer, March of Pigs,stb.), és a műsorukat záró Hurt, majd a felvételt követő hatalmas NIN logó megjelenése érzékeltette: a csapat megadott mindent, amit a közönség csak kérhetett.
Vasárnap a Babylon Circus-t szerettem volna megnézni, de a korai kezdés miatt ez elmaradt.
Hétfőn a !!! nevű zenekart vártam valamelyest, Myth Takes című albumuk nagyon meggyőző alkotás. Ennek ellenére ez volt a másik nagy csalódás számomra az egy hét alatt, kb. a performansz felét néztem meg, majd továbbsétáltam...
Az este viszont a legnagyobb meglepetést tartogatta, hiszen ekkor lépett fel a nagy kedvenc, a Tool. Már a koncert előtt fél órával hevesebben vert a szívem, és a kb. 5 percnyi késés csak tetőzte ezt. Ha eltekintek a közönség bizonyos százalékának bunkó viselkedésétől, akkor azt mondhatom zavartalanul élvezhettem az art-rock formáció zseniális műsorát. A bő másfél óra gyorsan telt el, és az összes eljátszott felvétel zseniális volt (a számlista: Jambi, Stinkfist, Forty-six & 2, Schism, Rosetta Stoned, Flood, Lateralus, Vicarious). A vetítések szintén nagyon tetszettek, valóban életem koncertje volt.
Az utolsó napon Chris Cornell érdekelt volna, de sajnos az ő koncertje betegség miatt törlődött, így az egyetlen banda, amit láttam az Eagles of Death Metal volt, amit jó indulattal is csak viccesnek neveznék, hatalmas hiba volt a fesztivál előtt kiadott ismertetőkben ezt a csapatot a Queens of The Stone Age-hez hasonlítani.
A világzenei színpad kínálatából is csipegethetett a közönség kéje-kedve szerint. Az első napon a Sierra Maestra, kubai zenekar játszott autentikus kubai zenét, a 76-ban alapított csapat kellemes hangulatot teremtett. Csütörtökön, délután a Ska Cubano lépett fel. A banda elképesztően ötvözte a mambo, ska, rumba, son és reggae műfajok hangzásvilágát. A szombati napot a PASO koncertjével nyitottam; sokat nem kell mondanom a csapatról, vitathatatlanul megfelelnek a világzenei színpad színvonalának. A koncertet záró Tenkes kapitánya ska verziója fergeteges volt.
Az utolsó napon lépett fel az orosz ska csoda, a Leningrad. A tradícionális orosz hangzás és a ska kitűnő egyveleget alkotott élőben is.
A Hammerworld színpad hangosítása nagy csalódást okozott, és habár rengeteg zseniális banda lépett itt is színre, én csupán a Soulfly és a Watch My Dying performanszát néztem meg.
A 9-én fellépő Soulfly megtöltötte a sátrat. Sokan várták a brazil csapatot. Max Cavalera hangja lenyűgözően szólt, a zenekar hangszeresei (engem különösen a dob fogott meg) is kitettek magukért. Az örök Sepultura klasszikusok (Territory, Roots Bloody Roots) ugyanolyan jól hangzottak, mint a Soulfly himnuszok (Primitive, Eye for an Eye, és még sorolhatnám hosszasan).
A Hammerworld testvérszínpada, a Zúzda is számos jó programmal kecsegtetett, ezek közül a Chief Rebel Angel volt kötelező számomra. A csapat szokásos színvonalon játszotta death'n'roll szerzeményeit. Kár, hogy a korábbi tervek, miszerint a Szigetre hozzák ki a lemezt, nem jött össze, de ősszel már biztosan kezünkben tarthatjuk majd a Death Rock City-t.
A magyar vonalon egyébként még megemlítendő esemény volt a Pesti Est Színpad néhány programja.
A Szigeten született, és az azóta évente újra megrendezésre kerülő RATM szeánsz felelősei többé-kevésbé a Subscribe legénysége, a RATM Tribute Guilty Parties. Egyre több külföldi figyeli érdeklődéssel ezt a performanszot. Minden alkalommal lenyűgöz, ahogy Csongor Bálint megszólal Zack de la Rocha hangján.
Az összes klasszikus felcsendült: Killing In The Name, Freedom, Bombtrack, Guerilla Radio. Emellett egy-két felvétel szólt a Renegades albumról is: Ghost of Tom Joad, Microphone Fiend, I'm Housin'.
A Bahia Színpadon lépett fel a Zuboly. A beatbox alapokon futó, magyar népzenei motívumokban igen gazdag muzsikát játszó négyes hihetetlen műsort adott közönségének, akik őrjöngéssel, és hatalmas tapsviharral díjazták azt. Busa István, hiphop veterán, beatbox csoda nagyon elemében volt, a színpadon kreált/rögtönzött szóvicceinek sorát képtelen volt gátak közé szorítani, de ezzel csak jót tett a nézőknek, hiszen ezzel is kellemes perceket okozott nekünk. Az Ágoston Béla vezette formáció első lemeze, Értem a Kujonságot címmel egyébként már kapható.
Habár a Zuboly koncertjére igyekeztünk a Bahia Színpadhoz, megtapasztaluk a késés néhány pozitív tulajdonságát is. Jelesül azt, hogy így láthattuk a Zuboly előtt fellépő Vuneny koncertjét. A Bosznia-Hercegovinából származó instrumentális zenét játszó trió kellemes meglepetés volt számunkra, a látványvilágban is gazdag koncert profi keveréke az elektronika és az élő zene világának.
13-án a MokkaCukkában lépett fel a Wacuum Airs legénysége, Bobakrome és az Akkezdet Phiai. Eredetileg élőzenekarral voltak meghirdetve, de ezt sajnos nem sikerült leszervezni. Ehelyett Dj Frequent alapjaira mc-ztek a srácok, sok klasszikus szöveggel, és szóviccekkel teli a capellákkal.
Az Afrika-faluban (pontosabb nevén Afro-Latin Színpad és Világfalu) került megrendezésre soundsystem partik sorozata, javarészt magyar sound-ok (High Grade Sound, Irie Maffia Sound, stb. + a Rastaműhelyes Áfonya) közreműködésével. Ezen kívül szerepelt az osztrák Bassrunner Soundtribe, El Condorsito és Emiliano mc-kkel, a szerb Trench Town Sound System, és a francia Irie Ites.
Fellépett még a jamaikai Jah Turban, illetve egy számomra új formációban Sena is, Love Improvised with Sena and Friends névvel.
A Meduza számomra csak két érdekes programot tartogatott.
Már egy jó ideje nagy rajongója vagyok a kb. 5-6 éves, Angliából induló dubstep/grime mozgalomnak. Idén a Szigeten, itt a Meduzában láthattam a műfaj legjelesebb arcait, Skream-et és Bengát. A Tempa kiadó két nagy neve egy mc-vel, Crazy D-vel adott egy hatalmas performanszot.
14-én pedig a Ninja Tune kiadó egyik legismertebb neve, Mr. Scruff játszott hatalmas lemezarzenáljából, amelyben megtalálhatóak blues, jazz, boogie, soul, funk, diszkó, rocksteady, ska, reggae, dancehall, elektro, hiphop, breakbeat, drum'n'bass, deep house lemezek is. Egyheti fáradtság miatt ebből csak fél órát láttam.
A Jazz Színpadon az első napon a Gary Willis' Slaughterhouse, félig amerikai, félig spanyol csapat koncertjébe néztem bele, az experimentális produkció igencsak magával ragadott. 12-én a svájci születésű Erik Truffaz koncertére voltam kíváncsi. Ezt sajnos nem tudtam végig nézni a fülledtség és a tömeg, na meg a francia közönség lelkesedése miatt. Viszont amit láttam, az mesteri volt.
Ezenkívül stand-up előadások, Agora, és megannyi érdekes program, különlegesség és kitűnő hangulat. No és persze rengeteg koncert, ami már nem fér bele egy átlag ember egy hetébe, színházi előadások, luminárium, Skatalites, Babylon Circus, Tinariwen, Salif Keita, Alpha Blondy, Sergent Garcia, Unkle, Napalm Death, Amsterdam Klezmer Band, Irie Maffia, Neck Sprain, Korai Öröm, Mike Stern, Navrang, Ágostones, stb, stb, stb......
0
comments
Sunday, August 26, 2007
