egy perc csend

Idővel aztán mégis terítékre került az Audioslave teljes diszkográfiája (amely mára egyben le is zárult, mivel a harmadik, Relevations című korong után feloszlott a banda, a zenekar visszalépett - avagy éppenséggel előre? - az újjáalakult RATM-be, a frontember, Chris Cornell pedig szólókarrierbe kezdett). Természetesen maga Cornell volt az, aki adott még egy pluszt a dolognak, hiszen ő már bizonyított korábbi bandájával a grunge-hullám egyik legnevesebbjével, a Soundgarden-nel.

A 2002-es Audioslave korong nyitó felvétele, a Cochise egyébiránt, mint az egyik legjobb felvétel, no meg az első, amelyet "slágernek" szántak, és amihez videot forgattak, a hátán el is vihette volna a banda megjelenését, ezzel azonban feltámasztva a kockázatot, hogy egyslágeres csapattá válnak. A lemez azonban számos más zseniális felvételt tartalmaz.
Egyik személyes kedvencem a Like a Stone, amelynek különleges funk hatásokkal gazdagított háttérzenéje egyébként elüt az összes többi daltól; vagy az Exploder, amelyben Cornell egyedül mutat meg egy dinamikusabb, önmagától elrugaszkodó előadásmódot.
Az Audioslave erőssége, hogy a négy tag mindegyike külön egyéniség, korunk legjobb zenészei közé sorolhatnánk őket. Tom Morello gitártudását például nem kell senkinek bizonygatni, mindenki tisztelettel beszél róla. Ha az alapokat nézzük, a legtöbb esetben teljesen ugyanazt a hangzásvilágot fedezhetjük fel, amit már megismerhettünk tőlük a Rage Against The Machine-ban. Ehhez pedig különös bravúrral, és harmóniával kapcsolódik Chirs Cornell jellegzetes és jól ismert hangja.
Habár nem egy hosszú történet az Audioslave-é, mégis olyat tettek le az asztalra három lemezükkel, amely örökérvényűvé teszi azt. A három lemez közül azonban kétségkívül a legelső, 2002-es megjelenés volt a legkiforrottabb és egyben legjobb.


Vokál: Chris Cornell
Gitár: Tom Morello
Basszer: Tim Commerford
Dob: Brad Wilk

A néhai Newborn tagjaiból 2003-ban alakult The Idoru 2006-ban jelentette meg legutóbbi albumát Monologue címmel, két EP és egy nagylemez (Brand New Way, Brand New Situation) után.
A címadó dal egyben a nyitánya, felvezetése a lemeznek, egy másfél perces, instrumentális szerzemény. A When The Morning Comes egy kevésbé erőteljes folytatás, számomra az egész korong leggyengébb felvétele. A Refused Day by Day azonban máris visszazökkenti a hangulatot a megfelelő mederbe, a zene kiteljesedése azonban a 4. és 5. felvétel; a Last Raindrop, melynek kitűnő dallamvezetése kiemeli Andy vokalista képességeit, és a Monochrome, amely valóban a legmegfelelőbb választás volt egy videohoz. A Prison of Dead egy amolyan hardcore punk szösszenet, gyors-lassú ritmusváltásokkal tűzdelve. Az Encounter tartja a színvonalat, különösebb érzelmeket azonban nem ad a lemezhez. Igaz ez a Kill-re és a Shelter of Empty Souls-ra is. A lemezt lezáró The Better One azonban pontosan ezt teszi: az öt perces felvétel első fele lassú és csendes, a keserédes hangulatot éreztető második fele azonban egy reményteljes kijelentést tartalmaz és visz végig.

A Monologue összességében egy nagyon jó anyag lett, mind a vokálok, mind a Maty és Lac alkotta ritmusszekció, illetve Tibi és Big gitárosok tökéletes harmóniában játszanak együtt. Tiszta, és kiforrott hangzás jellemzi az albumot.