egy perc csend

Egyébként biztosan én értem félre. Mert már eltévedtem egy párszor ebben az útvesztőben. Valószínűleg most is.
Mert az egy dolog, hogy a magamba fojtott düh belülről emészt. És az sem nyújt vigaszt, hogy ezzel körülöttem sokan így vannak. Attól én még ugyanott maradok.
Engem pusztán az felidegesített a minap, hogy képesek (számomra) senkik a járdáról is lelökni. Mert ő siet. Én meg éljek úgy, hogy neki ne fájjon. Rendben, megpróbálhatom.
Csak az a bökkenő, hogy ez nekem nem megy...
Vissza fogom lökni...

Ágyő!